Alapító

Monostori Éva alapító

Sok éve dédelgetem magamban és közösségeimben a gondolatot, legyen végre közösségi alapítványunk nekünk is.

Kezdetben Komáromban gondolkoztunk, később pedig adódott a lehetőség, hogy Tatabányán induljon el ez a közös gondolkodás, tervezés és cselekvés.

Tatabányára születtem. Minden, ami a fiatalságot jelentette számomra, az Tatabánya volt.

Nagyon korán kiderült, hogy számomra a legfontosabb a helyi közösség, a közösségben való gondolkodás, cselekvés. A helyi kötődésben, értékekben, folyamatokban hiszek, ezért a vegyipartól a kultúra, a közösségfejlesztés és a civilség felé indultam, s hogy az alkotás se maradjon ki, jelenleg kárpitozással foglalkozom.

Nagyon sokat tapasztalhattam és tanulhattam.
Mindig mindent igyekeztem magamévá tenni, s azokat közösségivé formálni.
Sosem hittem az ’egyedüli mindenhatóságban’, így aktív civilként mindig partnerként és nem versenytársként tekintek a közösségekre.

Az alkotó éveimet Komáromban töltöttem, s részben teszem ezt ma is. Minden, aminek részese lehettem meghatározó volt az életemben.

Most egy kicsit visszatekintek oda, ahonnan indultam. Egy kicsit visszaadok magamból annak a városnak, Tatabányának, amelytől annak idején csak kaptam, ezért egy pillanatra sem volt kétségem afelől, hogy alapítója legyek az ITT-HON Közösségi Alapítványnak, vagy ahogy mi szeretjük, az ITT-HON-KÁ-nak.