Nyolc civil szervezet fogadta el az ITT-HON-KA meghívását az első tatabányai Civil Piknikre a Bányászati és Ipari Skanzenben:
- a 10 millió Fa Alapítvány tatabányai csoportja
- az Ágota Alapítvány
- a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány
- a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány
- a Te Vagy Önmagad Legjobb Verziója Egyesület
- a Tegyünk Együtt Ligetért Egyesület
- a Turul Front Egyesület (Bányász Baráti Kör)
- a Turul’s Miners Sportegyesület
A rendezvény elsődleges célja a helyi közösségek közötti partnerség elősegítése, és emellett a közösségi alapítványunk és az új pályázatunk népszerűsítése. A visszajelzések alapján az első cél megvalósult, reméljük, a pályázatunkra is sok érdekes és értékes projekt érkezik majd be.
Minden megjelent csapatnak lehetősége nyílt bemutatkozni és ismerkedni egymással. Utóbbit egy kvíz is segítette, mert a helyes megoldásokért érdemes volt körbejárni és megkérdezni az érintetteket.
A Skanzen alapítványa is képviselte magát a pikniken, így a vendégeknek lehetősége nyílt egy VIP-tárlatvezetésre is. Köszönjük Kiss Vendelnek az informatív túravezetést.
Az alábbi helyi kisvállalkozásoknak és magánszemélyeknek is nagyon köszönjük, hogy a tombolafelajánlásokkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez:
- Ivett Fodrászat
- Ízműhely
- Kiss Nikolett Műköröm
- Mini Cake
- Miss Fitness Edzőterem
- Oplaznik Gabriella
- Pokk Kati
- Tézia Épségszalon
- Tommaso Pizza&Pasta
- Tromposch Györgyné
A tombolán kívül is voltak támogatóink, akiknek köszönettel tartozunk: a helyszínt ingyenesen kaptuk, a kiváló pogácsát Valkó Éva sütötte és ajánlotta fel nekünk, valamint a fotósunk, Szendi-Vörös Anita is önkéntes felajánlásként készítette a galériában látható remek képeket az eseményről.
A vendégeinknek szintén óriási köszönet, hogy eljöttek, és a jelenlétükkel, aktivitásukkal, jókedvükkel emelték a piknik fényét, és meg nem mellesleg az adományaikkal és tombolavásárlással támogatták az ITT-HON-KA működését. A rendezvényen összegyűlt 54 000 Ft a pályázati keretünket gazdagítja.
Nem utolsósorban fontos kiemelni, hogy a Civil Piknik megrendezésének teljes költségét pályázati forrásból tudtuk fedezni. A támogatást a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány által koordinált Közös Értékeink Program (KÉP) keretéből kaptuk, amelynek egyik célja az, hogy helyi akciók szervezésével növelje a közösségi alapítványok helyi és országos láthatóságát. Az ITT-HON-KA ezzel a rendezvénnyel kapcsolódott a közösségi alapítványok közös kampányához.
A pozitív visszajelzések arra ösztönöznek minket, hogy szervezzünk Civil Pikniket jövőre is!