Híreink

Tőletek kapjuk, nektek adjuk!

Ahogy már előzőleg írtam, az ITT-HON-KA Közösségi Alapítvány részt vesz egy országos adománygyűjtő kampányban (Swimathon), ahol Tatabányához kötődő vállalkozásoktól, magánszemélyektől gyűjtünk adományokat, és a befolyó összegeket helyi közösségi célok építésére/fejlesztésére fogjuk fordítani. A adománygyűjtés ideje alatt az egyik vállalásom a lakókörnyezetem körüli szemétszedés. Múlt héten a kertvárosi kertesházas övezet néhány utcáját pásztáztuk végig Pintér Péter-rel […]

SOSEM VOLTAM JÓ MATEKBÓL!

Most sem vagyok, így nem is ért váratlanul az, hogy megint elszámoltam magam. Így bele is kell húznom, ha minden helyszínt be akarok mutatni még nektek. Olyan helyszíneket, amelyek így vagy úgy, de kedvesek számomra. Íme a harmadik kedves helyem, az iskola! Az első oktatási intézmény, ahol okosítottak. Mindig is lázadó voltam, miért pont az […]

🎗 Erős ITT-HON-KA-t szeretne Tatabánya 🎗

Segítsd Te is, hogy Tatabányán olyan ITT-HON-KA legyen, amilyet szeretnének. Támogasd a Swimathonon egyik nagykövetüket: Földes Ágnest, Henczer Évit, Horváth Zsuzsát, Krüpl Editet, Monostori Évát, a MOSTJÓt, Pintér Pétert, Poczik Ernőt, Salló Sugárkát, vagy Zábráczki Dórát!  https://pecsikozossegialapitvany.hu/…/3-gyokerek-es…/

Nem szabad túlagyalni , csak engedni hogy megtörténjen.

Vannak dolgok, amiket baromi nehezen lépünk meg. Na, nekem a Kalandparkos átcsúszópályák ilyenek, a csúszás előtt mindig veszek egy jó nagy levegőt.. aztán átadom magamat az elkerülhetetlennek és miután megérkezem rájövök, hogy tök jó buli volt. Napi bölcsességem: nem szabad túlagyalni , csak engedni hogy megtörténjen. Hát ezt az adománygyűjtést is kicsit túlagyaltam, kicsit féltem […]

Újrahasznosítás felsőfokon: kávéstasakból strapabíró bevásárlótáska

Napjaink egyik hatalmas problémája az egyszer használatos műanyagok túlzott alkalmazása. Sokszor csak egy negyed óráig töltik be szerepüket, amíg a boltból hazaérünk a bevásárlással, utána mennek is kukába. De a Földünkön ott maradnak hosszú-hosszú ideig. És ha visszagondolunk a 30-40 évvel ezelőtti nejlonszatyrokra, azok sokkal vastagabb anyagból voltak – ami persze, több műanyag, ám sokáig […]

EMLÉK-ÉBRESZTŐ következik ismét

Monostori Éva  Donald rágó-legendájáról eszembe jutott a valutás bolt a Skála Sztrádában. Emlékeztek még, mekkora szám volt? Néztük a tévében a Sat1-et meg az RTL-t, csorgattuk a nyálunkat a reklámokon, és egyszer csak elérhető közelségbe került a Balisto szelet és a Vidal Sassoon wash&go! Betört a Nyugat Tatabányára! Ki emlékszik még, mikor nyílt meg? Emlékeztek […]

Tatabánya adott OTT-HONT!

Ölveczky Gábor kalligrafikus kiállításának a József Attila Vármegyei Könyvtárban. Miért is fontos ez a számunkra? Mert Gábor az alkotója, megálmodója, rajzolója az ITT-HON-KA logójának! Ölveczky Gábor AMÍG… Amíg el nem foszlik a papír és ki nem fakul a tinta – ekképpen bővíthetnénk ki mondattá az egyszavas kiállítási címet a Tatabányai József Attila Könyvtár Galériájának tárlatán. […]

A Mostjó Zenekar a város lakóinak szívéhez szól

Flashmob, azaz villámcsődület keretében mutatta be új szerzeményét a Mostjó Zenekar a Vértes Agorája előtt. A különleges dal minden tatabányai szívén megpendíti a húrokat. https://www.kemma.hu/helyi-kozelet/2023/09/videon-a-tatabanyai-flashmob-a-mostjo-zenekar-a-varos-lakoinak-szivehez-szol-fotok

TADAMM! AZ ELSŐ KEDVES HELYÜNK!

Megérkeztünk! Arra a helyre, amit elsőként akartunk bemutatni nektek Tatabányán. Megbeszéltük Molnár Éva barátnőmmel, hogy melyek lesznek a közös emlékhelyeink. Direkt választottunk kicsi, számunkra meghatározó helyszíneket. Olyanokat, ami valamit adott nekünk, amitől boldogok lehettünk, s amire ma is szívesen visszaemlékezünk. Kicsi helyek, szinte jelentéktelenek. Mégis ha eszünkbe jut, akkor nagyon kedves érzések töltenek el bennünket. […]

Egymás mellett és nem egymás ellen! Miskolcért Közösségi Alapítvány

Az elmúlt évben 7 új közösségi alapíványi gondolat kapott szárnyra, amelyből az egyik a miénk, a tatabányai ITT-HON-KA. A Pécsi Közösségi Alapítvány adománygyűjtési akciójához rajtunk kívül még három új kezdeményezés csatlakozott. Ismerjétek meg a Miskolcért kiállókat! Miskolcért Közösségi Alapítvány: elszabadulnak a „csakazért is” cselekvő energiák „Miskolc a kedvenc városom. Szeretem a város és a benne […]

Játékra invitálunk! Íme az első kérdése Suginak!

Indul a nosztalgiavonat! A kampány kezdete óta folyton Tatabánya körül forognak a gondolataink, sok kellemes emlék került elő, ki szemétszedés közben, ki történetmesélés közben, ki szívek vagy könyvek elhagyása közben járt kedves helyeken. Élesszünk fel még több emléket! Időről időre találni fogtok itt egy kérdést, amit a tatabányaiként feltehetően meg fogtok tudni válaszolni. A válasz […]

A bizalom, a tanulás és az együttműködés együttállása!

Ez az egyik kedvenc képem. Igaz, nem látszik rajta a gyönyörű táj, és senki nem jegyzi meg a kép láttán, hogy ” hogy a francba ment fel oda?” Viszont, ami rajta van a képen az a bizalom, a tanulás és az együttműködés. A mászás elengedhetetlen eleme a bizalom. A mászó bízik társában, hogy figyel rá […]