🧐 AZTÁN, ITT-HON-KÁD VAN-E?
Mert ugye azt mindenki tudja, vagy legalább is tudni véli, hogy mi az otthonka. S ha azt mondjuk: otthonka… Egészen biztos, hogy mindenki szeme előtt fel-fellebben egy-egy felfoghatatlan szín és formavilágban pompázó igazi 100% (de az is meglehet, hogy 200%) nejlon valami, amit idősebb korú női rokonunk, ismerősünk nagy előszeretettel viselt, hordott, vagy visel és […]
TT-HON-KA a közösségekért – még indulót is írtak a csoportnak – PODCAST
Elstartolt az ITT-HON-KA, azaz a közös alapon Tatabányáért tenni akaró emberek csoportja. Az elmúlt hetekben több poszt jelent meg a közösségi oldalakon, ahol az ITT-HON-KA alapítók, munkatársak és nagykövetek kampányoltak a csoportért. Jelenleg a szervezet bejegyzés alatt áll. Több tagja ismert személyiség a városban, s céljuk, hogy adományok gyűjtésével segítsék a civilek működését, akcióját. Földes […]
TITKON ITT-HON BIZAKODTUNK, DE…
Szerintem senki nem hitte, hogy valóban ennyire ‘király’ lesz ez a nagy kaland. Még a tojáshéj olyannyira a fenekünkön van, hogy még meg sem alakultunk. Vagyis, de, de nyilván egy alapítványi bejegyzés eltart egy ideig. Mi most ezt az időszakot éljük, közben pedig az alakulás céljainak megfelelően tevékenykedünk, s ehhez igyekszünk minél több lelkes és […]
NAHÁT!
Ilyen egészen biztos, hogy nem volt még Tatabányán. Régi katalán népszokás, hogy az emberek tornyot építenek magukból. A torony magasságának növelését az akadályozza, hogy az alsó emberekre ránehezedik a felettük lévő összes ember súlya. Hogy ettől a legalsók ne rogyjanak össze, őket sokan körbeállják, és valósággal összepréselik, ezzel „növelve a szilárdságukat”. Közösségi alapítvány sem volt […]
Erősítsd a magyarországi közösségi alapítványokat!
A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány országszerte már 13 városban vagy fővárosi kerületben segítette közösségi alapítványok megszületését. Ezek a cselekvés új intézményeiként helyi ügyeket támogatnak helyi forrásból, hogy jobb legyen itt (ott, helyben) élni. erősítsd őket! A közösségi alapítványok tavaly 77 millió forint helyi forrást gyűjtöttek, amiből 62 milliót helyi közösségfejlesztő, szociális, kulturális és környezetvédő kezdeményezések […]
Segíts, hogy segíthessünk!
Már csak pár nap és lezárul, de addig is, minden adomány duplát ér.. bizony. A pécsi Swimathon országos adománygyűjtő kampányban azt vállaltam, hogy megmutatom, én miként igyekszem minden nap jó lenni- jót tenni.. Így mutattam meg nektek a “Fogadj örökbe” felhívásom, kutyaeledel adományozásom, vagy a már nem viselt ruháink továbbadása lehetőségét. Mindegyik rendszeres.. úgymond állandó […]
Adományos tombola
Tegyél jót és nyerhetsz egy remek könyvet! Utolsó méterek a Swimathonon! Pörgessük fel a végét! Visszatérek a könyves projekthez és az alábbi ajánlatot teszem: Adományozz most az ITT-HON-KÁ-nak névvel és „könyv” jeligével, és az adományozók között kisorsolok egy remek új könyvet. Aki szereti a szerzőt és pályázik rá, az ebből a kis részletből is felismeri. […]
MEGIRIGYELTÜK? MI IS CSINÁLTUNK!
Irigykedve nézzük, hogy az adománygyűjtő kampányban milyen csodás csapatfotók, lelkes és szellemes összeállások születnek, mi meg arra sem vagyunk képesek, hogy összeálljunk! Na, kérem! Íme az ITT-HON-KA! Persze most sincs rajta mindenki, de legalább aki itt van, az lelkes és beletesz apait-anyait. Ennek köszönhetően most éppen 770.990Ft-on áll a gyűjtésünk! Annyira, de annyira vágyunk arra, […]
CSAVARD FEL A SZŐNYEGET!
Fel is kellett, mert különben folyamatosan csúszkáltunk. Nagy újdonság volt a Hungária Együttes berobbanása. Szívesen hallgattuk és természetesen nem hagytunk ki közös időtöltést úgy, hogy a rokit ne gyakoroltuk volna. Mivel három nagyon kedves fiú barátom, már-már tesóm volt, így nem is volt nehéz. Nagyon imádtam. Úgy dobáltak, mint a ‘rongyot’. Próbálnák meg most! A […]
Én már nem hordom őket, de…
A pécsi Swimathon országos adománygyűjtő kampányban a szemétszedés mellett a másik vállalásom, a nem hordott (de szép állapotú) ruháim elajándékozása. Én már nem hordom őket, csak a szekrényben foglalja a helyet, viszont másnak pont jól jön, pont erre vágyott, pont örömöt okozok vele. Szervezetnek a Magyar Vöröskeresztet választottam, mert ők biztosan jó helyre adják, olyan […]
Fogjunk össze most! Már nem kell sok!
Na ez nem mai kép , viszont a beköszönő őszhöz, a változáshoz jól illik Eskü nem kummantottam el a heti mászásokat, de olyan izomlázam volt, hogy eszembe sem jutott képet készíteni Ez a kép a kedvenc nyaralásunkon, a Dolomitokban készült. itt azért nekem is megremegett a lábam, de nem a magasságtól, hanem a baromi hosszú […]
Szívmelengető gerillamarketing a tatabányai buszmegállóban
Néha kreatív megoldásokhoz kell fordulni, ha hírét akarjuk vinni valaminek. Most erre találtunk egy remek példát Tatabányán. Olvasónk küldte be szombat reggel az alábbi képeket egy bánhidai buszmegállóból, melyen egy ötletes, és valóban szívmelengető gerillamarketing olvasható és figyelhető meg. A buszmegálló padjára egy kézműves szívecske lett odakötözve, amelyre egy cetlit is csatoltak az ITT-HON-KA Facebook-csoport […]
